2013. augusztus 28., szerda

Figula Pincészet

Az idősebb Figula Mihály által alapított és ma már az ifjabb Mihály által kormányzott családi borászat nemcsak "hazai vizeken", a Balatonfüred-Csopaki borvidéken, hanem az egész országban mint az egyik legkiválóbb fehérboros pincészet ismert. Az 1993-ban alapított birtok ma 17 ha szőlőterülettel rendelkezik Balatonfüred, Balatonszőlős, Pécsely a Tihanyi-félsziget legkiválóbb dűlőiben. A borászat hamar hírnevet szerezett magának tiszta, illatos és lendületes reduktív fehérboraival, amelyek minden évjáratban tökéletesen mutatták mind a tradicionális balatonfelvidéki fajták, így az olasz rizling és a szürkebarát, mind pedig a borvidéken helyüket megtalált világfajták, például a chardonnay és a sauvignon blanc, legszebb arcát. Idővel aztán, ahogy a birtok nőtt, úgy szélesedett a választék is. 


A borok többsége ma is reduktív technológiával készülő friss, gyümölcsös fehérbor, ugyanakkor egyre nagyobb jelentőségre tesznek szert a hordóban érlelődött és a dűlőszelektált tételek is, míg a fajtaborok mellett már évek óta a fogyasztók kedvence a Szilénuszra keresztelt, késői szüretelésű, olasz rizling-semillon-chardonnay házasítás. Sőt, azt is bebizonyították, hogy a borvidéken a fehéreken túl is van élet: rozéik, készüljenek merlot-ból vagy kékfrankosból, mindig sikert aratnak, csakúgy mint vörösboraik, legyen szó pécselyi cabernet sauvignon-ról, dűlőszelektált cabernet franc-ról vagy válogatott szőlőből készült merlot-ból.

Figula Pincészet - Balatonfüredi borvidék borvacsora
2013. szeptember 24. kedd 19.00
Solier Cafe

Istenhozottpohár:
Figula Sauvignon Blanc 2012

Csirke szuflé, marinált káposztával
Figula Csopaki Olaszrizling 2011 Válogatás

Sült kacsa consomé, kacsahúsos derelyével
Figula 7 Hektár 2011

Libamájas tavaszi tekercs, narancsos édeskömény chutney-val és mesclun salátával
Figula Szilénusz Cuvée 2007

Bundázott kacsagombóc, vajas burgonyapürével, áfonyás lilakáposztával
Figula Pécsely-Balatonszőlős Cabernet Sauvignon Válogatás 2011

Burgundi Vaddisznó pofa," galuskával"
Figula Fülöp 2006

Kapros túró mousse, mandulás jaconde piskóta, sárgabarackos puliszka
Figula Kései Pinot Gris 2011
 
A borvacsora ára: 9.800,- Ft
 
Szeretettel várjuk!
 
Fodor Sándor Chef, Szoljár Csaba üzletvezető és a Solier cafe csapata