2017. április 27., csütörtök

Weninger Pincészet - Sopron

A magyar borászat minden bizonnyal nem tartana itt, ha Franz Weninger a kilencvenes évek elején nem kezd közös vállalkozásba Gere Attilával. Az olyan fogalmak gyakorlatba való átültetését, mint drasztikus hozamkorlátozás, modern pincetechnológia, barrikolás felsőfokon, tulajdonképpen neki köszönhetjük. De ugyanúgy neki köszönhetjük a kékfrankos hazai feltámasztását is.
Franz Weningernek sikerült bebizonyítania, hogy a kékfrankos, túl azon, hogy nyugodt szívvel aposztrofálhatjuk őshonos fajtának, nagy minőségben képes felvenni a versenyt a világfajtákkal.


A Weninger-ház két lábon áll: Horitschont idősebb Weninger, a balfi birtokot ifjabb Weninger kormányozza. Horitschon sok mindenben különbözik a balfi birtoktól, pedig csak néhány kilométer választja el tőle. Először is a határ másik oldalán fekszik. A talaj itt meglehetősen agyagos, a Fertő tó légtemperáló hatása már egyáltalán nem érvényesül, a hőingadozás is jóval nagyobb.
Mivel a Weninger-borok esetében lehet, sőt kötelező a terroir-ról szólni, elsősorban a talajviszonyoknak tudható be, hogy itt egészen más karakterű borok kerülnek a modern design-nal ellátott palackokba. Ennek következtében a horitschoni borokban kevesebb az ásványi jelleg, viszont tömörebb a struktúra. E mellett a 25 hektáros birtok szanaszét található kisebb részekből jön össze, amely egyrészt hátrány, mivel nehezebben átlátható és megmunkálható, más szempontból viszont a sok eltérő talaj teret enged a fantáziának és a kísérletező kedvnek.
A talaj mellett a fajtaösszetétel is fontos szerepet játszik a pincészet életében. Az ültetvények legnagyobb hányadáról kékfrankost szüretelnek. A közép-burgenlandi birtok kékfrankos témában ugyanis megkerülhetetlen. A középkategóriástól a Dürrau névre hallgató csúcsborig a fajta legszebb példányait a Weninger-ház látja el kézjegyével. A pincészet nem kevesebb, mint évi 160 000 palackot forgalmaz.
 
Balf
Balf kiegyenlített kontinentális éghajlata országos viszonylatban meglehetősen
csapadékosnak és hűvösnek számít. Kristályos palakőzetekből álló talaja némiképp ellensúlyozza a mostoha időjárást, amely furcsamód leginkább a vörösbortermelésnek kedvez. A borvidék hírnevét megalapozó kékfrankos mellett egyre több világfajta is gyökeret ereszt a helyenként sok meszet tartalmazó rétegekben. Weningeréknek hála, a pinot noir és a syrah is szerető otthonra talált a Fertő tó partjainál.

 

A balfi birtokon kiváló fekvésű területekkel rendelkezik a pincészet, amely magas színvonalú boraival hamar belopta magát a magyar borrajongók szívébe. Franz Weninger tiszta, gazdag, selymes nedűivel új jelentést adott a soproni vörösborról alkotott fogalmainknak. A Fertő tó partján termett Weninger-borokban jó ideje felfedezhető stílusjegy a mineralitás, egyfajta nemes, kifinomult "sós" érzet, amely a Spern Steiner kristályos palát is tartalmazó agyagos talajának köszönhető. A vállalkozás, melynek vezetője egy ideje már az ifjabb Franz Weninger,  mostanra lényegében kinőtte a borászatnak helyet adó, kis balfi parasztházat
A szigorú hozamkorlátozás és a gondos szelektálás mellett Weningerék az újfahordó kezelésében is mesternek bizonyultak. Boraikkal önálló stílust teremtettek, melyben a talaj ásványai és az égetett újfahordó illat- és ízjegyei ritkán tapasztalt harmóniában találnak egymásra. 


Május 23. kedd 19:00
Weninger Pincészet borvacsora



Csodálatos Soproni Weninger borokat kóstolunk, hozzá illő, ínyenc menüsor kíséretében,
a pincészet tulajdonos borászának szakértő közreműködésével.

Sopron fehér(Zenit) 2016

Fehérburgundi 2015

Syrah Rosé 2016

Kékfrankos Balf 2015

Syrah 2013

Steiner Kékfrankos 2013

Frettner Cabernet Franc 2013

Fehérburgundi 2012 - édes


Szeretettel várjuk!

Szoljár Csaba üzletvezető, Haraszti Zsolt Chef  és a Solier Cafe csapata
 
 
 BIZTOSÍTSA HELYÉT ASZTALFOGLALÁSSAL!
06-20-396-55-12



A borvacsora ára 12.900,- Ft/ fő 


Biztosítsa a helyét, asztalfoglalással!
http://solier.website-pages.eu/page.php?pa=c4d98e51-9414-73f2-0a1d-5176a6f20b3f
  

2017. április 26., szerda

Haraszthy borvacsora képekben

Istenhozott pohár: Sir Irsai Olivér

Sauvignon Blanc
Citrusos-körtés tart, zöld-almával



Haraszthy Rosé
Hideg málnaleves, meggyes panna cottával és sárgarépával



Öreghegy
Lazac steak, kelbimbóval és babérlevél teával



Pinot Noir
Grillezett kacsamell, ribizli chutney-val és mángoldos széles metélttel



Malbec
Konfitált marhapofa, áfonyás blini-vel és zellerpürével



Chardonnay
Vanília fagyi, wasabi, méz, rebarbara, tökmag morzsa