2020. február 10., hétfő

St.Andrea Borászat

St.Andrea Szőlőbirtok - borvacsora

Ma már szinte közhely, hogy a jó bor a szőlőben születik. Ahogy a különleges
bor is különleges termőterületeken. Kevés olyan bormesterünk van, akire a termőhelyek sajátosságai iránti figyelem, a dűlők szavára hallgatás inkább jellemző lenne, mint Lőrincz Gyurira. Egész sor dűlőszelektált bort készít, fehérben elsősorban chardonnay-ból, vörösben pedig pinot noir-ból, ezzel a két - nem meglepően - burgundi fajtával igyekszik tolmácsolni az egerszalóki, egerszóláti, demjéni területek karakterét. Az elmúlt évek során a Ferenchegy-, a Kovászó-, a Hangács-, a Paptag-, a Tóbérc-dűlő kedves ismerősünk lett, kezdjük már megtanulni, hogy melyik ad légiesebb, melyik tömörebb, melyik minerálisabb, melyik gyümölcsösebb karakterű borokat. Az elmúlt évben pedig a szinte kultikus helynek számító Nagy-Eged-hegyen is telepítésbe fogott, azaz újabb hamarosan újabb boros izgalmakra is számíthatunk.

A dűlőszelektált tételek mellett persze birtokborok is készülnek a St. Andrea pincészetben, melyek, fehérben és vörösben egyaránt, a fajták és a termőhelyek sokféleségéből születő harmóniával az egri fehér- és vörösbor karakterét, a klasszikus egri illatokat és zamatokat kívánják megmutatni. A Napbor és nagytestvére, az Örökké fehérben, az Áldás és a Merengő, mindkettő egri bikavér, vörösben.


Boraiban Lőrincz Gyuri a fajták és a dűlők mellett a modern technológiákat, a hosszan tartó kisfahordós érlelést és a tradicionális pinceműveleteket is elegánsan ötvözi. A biodinamika híve a szőlőben és a pincében egyaránt, vörösborait például kizárólag tojásfehérjével deríti.

Lőrincz György, ahogy borai is, különleges ember. Finom szavú, figyelmes, kreatív. És a borszeretők szerencséjére, borász.

Az Egri borvidék lankáin folytatjuk borbarangolásunkat. A borvidék pincészetei közül a legkiválóbb a St.Andrea Pincészet és borai! A birtok tulajdonos-borásza, Dr Lőrincz György, személyesen mutatja be a borvidéket, a pincét és kiváló  borait, amelyek mellé Chefünk,Fodor Sándor komponál ínyenc menüsort.
2020. március 24. kedd 19:00

St.Andrea borvacsora

Csodálatos borokat kóstolunk, hozzá illő, ínyenc menüsor kíséretében, a pincészet tulajdonos borászának szakértő közreműködésével.
 Istenhozottpohár: Napbor

Boldogságos
Jázminos kacsamáj bonbon, amaránttal

Örökké
Édeskömény krémleves, almával és naranccsal

Pinot Noir
Rózsaszín kacsamell, diós nudlival és erdei gyümölcsökkel

Áldás
Borjúsült, knédlivel és kardamomos meggyraguval

Merengő
Vaddisznó hátszín, zöldfűszeres burgonyakrokettel és feketeribizlis jus-vel

Kedves (édes)
Bodzás mascarpone mousse, barackkal és birsalmával


Szeretettel várjuk!

Szoljár Csaba üzletvezető  és a Solier Cafe csapata
 BIZTOSÍTSA HELYÉT ASZTALFOGLALÁSSAL!
06-20-396-55-12
A borvacsora ára 13.900,- Ft/ fő + szervízdíj

Biztosítsa a helyét, asztalfoglalással!
http://solier.website-pages.eu/page.php?pa=c4d98e51-9414-73f2-0a1d-5176a6f20b3f

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése