2011. március 29., kedd

Irsai Olivér

Az Irsai Olivér szőlőfajtát, 1930-ban nemesítette Kocsis Pál Magyarországon a Csabagyöngye és a Pozsonyi fehér fajtákból. Később, 1960-ban Bakonyi Károly az Irsai Olivér és a Tramini keresztezésével alkotta a cserszegi fűszeres szőlőfajtát.
Az elnevezésére többféle anekdota létezik, ezek közül az egyik:

"Kocsis Pál hazafele sétálva látott egy 4-5 év körüli gyerkőcöt – hasonlót, mint az Indul a bakterházban Bendegúz – aki zsebre vágott kézzel éppen rúgta maga előtt a port. Majd a következő rövid párbeszéd hangzott el közöttük:
– Hogy hívnak téged, fiam?
– Jó napot kívánok, az én nevem Irsai Olivér.
– Na, jól van, rólad el fogok nevezni egy szőlőfajtát.
Hogy így volt-e vagy sem, ki tudja, de Pali bácsi így mesélte"

Az Irsait Magyarországon nagyobb mennyiségben a Pannonhalma-Sokoróaljai, Balatonboglári, Mátraaljai, Ászár-Neszmélyi borvidékeken termelik. Hazánk egyik legértékesebb muskotályos szőlőfajtája. 1967-ben 340 ha-on termesztették (Németh, 1967), s főleg csemegeszőlőnek. 1985-ig 2300 ha felületet telepítettek be e fajtával.
Hasonnevei: Aranyló, Aranyló korai, Carola, Irsai, Irsai muskotály, Irsai Olivér muskotály, Irsay, Irsay Olivér, Korai aranyló stb.
Jellemzése:
Tőkéje erős növekedésű, sima vesszője jól gyökeresedik. Fürtjei közepes nagyságúak kúp alakúak, vállasak és lazák, bogyói kicsik, vékony de szívós héjúak, nehezen rothadnak. Színe szép, aranysárga, pettyezett. Korán érik, augusztus közepétől szüretelik. Íze kitűnő, muskotályos zamatú, de a kicsi bogyók miatt a piacon nem tetszetős.
Bora zöldes-sárgás színű, erősen muskotályos ízű, lágy savakkal; hibája, hogy gyorsan vénül. Önállóan tömény muskotályos illatú és ízű, savai finomak, de kevés savú. Reduktív borkezeléssel könnyed, légies, zöldessárga, az eredeti bogyóízekkel teli bor készíthető. Jó házasítási alapanyaga a cuvée boroknak.

Néhány példa:
Nyakas Pince -  Irsai Olivér:
Élénk zöld-fehér színnel jelenik meg az intenzíven muskotályos illatú, félszáraz ízhatású bor. Zamataiban feltűnnek a zöld alma, a licsi és a frissen szedett szőlő jegyei. Jól behűtve, hidegtálak, szárazsütemények, könnyed előételek kísérőjeként ajánljuk.

Szőke Mátyás - Irsai Olivér:
Az illatos fajták közös jellemzője, -"mintha szőlőfürtbe harapnánk bele"-, intenzív illatú, könnyű száraz bor. A reduktív technológiának köszönhetően üdesége, frissessége még inkább érezhető. Ideális kiegészítője baráti beszélgetéseknek, a hölgyek kedvence. Fogyasztási hőmérséklet 10-12 C fokon.
Jól lehűtve gyümölcsös körítésű halakhoz és szárnyasokhoz, valamint ázsiai fűszerekkel készített ételekhez ajánlott fogyasztani.

Frittman - Irsai Olivér:
Világos zöldessárga, muskotályos illatú, harmonikus savakkal rendelkező bor.
Ajánljuk 9-10 Celsiusra hűtve fűszeres ételek előtt, vagy szárnyas sültekhez, gyümölcsös desszertekhez.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése